„Simion számára a magyar közösség kéznél van mint bűnbak” – állítja a független román államfőjelölt
Nicusor Dan független államfőjelölt szerint a történelemből tudjuk, hogy mindig bűnbakot keresnek a szélsőségesek, ha a gazdaság rosszul működik.
Nicusor Dan független államfőjelölt szerint a történelemből tudjuk, hogy mindig bűnbakot keresnek a szélsőségesek, ha a gazdaság rosszul működik.
A Harcosok Klubja logóját tette ki az oldalára.
A zenész, médiaszemélyiség a sajtószabadság mellett kiálló szerkesztőségek műsorában beszélt.
Mindössze két betűt írt ki a miniszterelnök, de rajta kívül senki sem tudja, mire gondolt.
Egymásra licitáló ultimátumok után megnőtt az esélye, hogy egy időre megszakadjanak a harcok Ukrajnában. Miközben a világ a lehetséges tűzszüneti tárgyalásokat várja, Orbán Viktor és kormánya kabátlopási ügybe keveredett.
Reagált a román párt egyik vezető politikusa, miután kiderült, hogy a magyargyűlöletéről ismert elnökjelölt Orbán arcképével kampányol.
Kémháborúba kényszerítette Kijev az Orbán-kormányt, amely azonnal válaszlépéseket tett, és a Magyar Péter elleni harcban próbálja felhasználni a példátlan titkosszolgálati botrányt.
Úgy látszik, ez már elmúlt, hiszen az éjjel azonban benyújtották azt a törvényjavaslatot, amelynek pontosan ez a célja.
A határon túli kisebbség bőrére alkudozik Orbán Viktor, amikor a fejük felett egyezkedik – most például a szélsőséges román elnökjelölttel.
A szórólapon egy magyar nyelvű idézet is szerepel a miniszterelnöktől.
Rémhírterjesztésért és állam elleni bűncselekmény feljelentésének elmulasztásáért.
Orbán Viktor egy videót tett közzé, amely Magyar Péterre utalgat az ukrán kémbotránnyal összefüggésben, de nem mondja ki a nevét, és nem is támasztja alá semmivel az állításait.
Példátlan titkosszolgálati akciónak nevezte a miniszterelnök az elmúlt napok külpolitikai történéseit.
Az író egy olyan videót osztott meg, amelyen a magyarellenes román elnökjelölt beszél arról, hogy vége a kompromisszum idejének, elég volt az RMDSZ etnikai terroristáiból.
A külügyminiszter reagált Orbán Viktor tihanyi beszédére is.
Petra Thorbrietz „Meghódítjuk Európát” című könyvében bemutatja az Orbán-rendszert és Magyarországot mint a jobboldaliak „zarándokhelyét”. Következtetése egyértelmű: Európának most elemeznie kell Magyarország esetét, és le kell vonnia a következtetéseket, „mielőtt belső ellenségei miatt összeomlik az EU”.
A magyar liberális ellenzék Simicska Lajos G-napja óta úgy várja az Orbán-rendszert megsemmisítő atombombát – legutóbb a Magyar Péter által beígért orbáni „őszödi beszéd” megjelenését –, mint a messiást. Csak épp az utóbbi eljövetelére legalább egy kicsi esély még van.
„A magyar miniszterelnök attitűdje, remélem, kijózanítóan hat Romániában a magyarságra” – írta.
A történész szerint Erdélybe még nem szivárgott át Orbán Viktor varázstalanítása, nem tudják elképzelni, hogy a magyar miniszterelnök hibázhat.
A miniszterelnök szerint ha felveszik Ukrajnát az EU-ba, a háborút is fel fogják venni.